Kairó

Egyiptomi viszonylatban Kairó fiatal város, 969. augusztus 5-én alapította Gauhar esz-Sziqilli, az Egyiptomba bevonuló Fátimida seregek vezére.

Jól kiválasztott helyet keletről a Moqattam hegy nyugatról a Níluls védelmét élvezte. Stratégiailag uralta a delta vidéket, a Nílus jó közlekedést biztosított és viszonylag közel estek a szent városok Mekka és Medina.

Sziqilli az új városnak az el-Qáhir nevet adta, ami győzedelmest jelent. A név eredetét azzal magyarázzák, hogy amikor az városfalat építették akkor haladt el fölötte a Mars bolygó – arabul el Qáhir.

A városalapítás után egy évvel kezdeték építeni az el-Azhar mecsetet, a mecset felépülte után a Fatimida kalifák székhelye lett. Tiltott város volt ahová csak különleges engedéllyel lehetett belépni. A külföldi látogatókat, vendégeket nagy ceremóniával fogadták, testőrök és udvari szolgák sorfala között vezették a kalifa színe elé. Kairó gyorsan növekedett, nyílt várossá vált, és lassan magába olvasztotta a szomszédos településeket.

Rengeteg ünnepséget tartottak. Megtartották a fáraók korából fenn maradt bőségünnepségeket, ünnepelték a Nílus áradását az újévet. A kalifák kedveztek a koptoknak is, mert a Kairó fényárban úszott a keresztény ünnepeken is. Így évente mintegy 50 ünnepséget tartottak, ilyenkor ruhát, pénzt, élelmiszert, édességet osztogattak a szegényeknek és a szórakozásból a nép is kivehette a részét. A Túlinidák idején gazdag kereskedő város lett.

Kairó a mai jellegét Szaladinnak (1172-1193) köszönheti, mivel a keresztesek támadásától tartva fallal vette körül a várost, így a Kelet legnagyobb városát hozta létre, a falmaradványait még itt ott ma is megtalálni. Ő építette az első kis mecseteket, és ő kezdte el építeni a Citadellát is.

1258-ban amikor a mongolok elfoglalták Bagdadot, sok iraki építőmester keresett itt menedéket, így Kairó felvirágzása az ő érdemük is volt.

Jelentős pusztításokat okozott 1303-as földrengés és az azt követő pestis járvány. Az Ajjubída dinasztiát a mameluk korszak követte. A külföldi kereskedőket különböző külföldön osztogatott röplapokkal próbálták Kairóba csábítani, melyen az ált, hogy itt nem kell nélkülözni semmiben, és ha honvágya támad is jó társaságra lel majd itt, hogy a gondjait felejtse. A külföldi kereskedők valóban különleges bánásmódra számíthattak, Qalaún szultán rendeletben kötelezte a kikötői hatóságokat, hogy bánjanak jól a látogatókkal, mert ők a tenger ajándékai. Nagy számban épültek vendégfogadók a külföldi és vidéki kereskedők elszállásolására. A virágzó kereskedelem egyre jobban felvirágoztatta Kairót, a város határai mind jobban kitolódtak.

A XV. Század elején a város akkori főutcáján, a Qaszabán 12.000 üzlet volt. A kézművesek és kereskedők szakmájuk szerint tömörültek egy-egy utcába vagy negyedbe. Zöldségesek, hentesek, hússütők, mézeskalácsosok, szűcsök, posztóárusok. Valóban beleilletek ebbe a környezetbe az ezeregyéjszaka meséi, bár azok részben perzsa, részben indiai eredetűek voltak. A történet keretét a palota élete adta, de egyszerű emberekről szól egyszerű embereknek, akik kávéjukat szürcsölgetve hallgatják a mesélőt.

Az oszmán hódítás után Kairó tartományi székhely szintjére süllyedt. Bár a mindennapi élet nem sokat változott a Mameluk szultánok építkezési kedve eltűnt. Inkább a megmaradt régi mecseteket és az El Azhart építették újra. Ebből a középkori hangulatból zökkentette ki Kairót Napóleon vezette expedíció 1798-ban. Euróba felfedezte Egyiptomot, Egyiptom kezdte megismerni Európát francia módra. Miután a piramisok csatájában legyőzték a mamelukokat, a kairói népfelkelést is leverték, bombázták az el Azhart és környékét. Utakat vágtak a város belsejébe, nem kímélve a régi műemlékeket sem.

A modernizáláshoz hozzájárult Mohamed Ali (1805-1849) városrendezése. Az új utcák és terek építésének szintén sok műemlék esett áldozatul. 1824-1848 között épült a kor legnevezetesebb műemléke a Mohamed Ali nevét viselő mecset.

1869-ben megnyílt a Szuezi csatorna. Avatásának ünnepségeire felépült az operaház és a megnyitójára a nagystílű Iszmáil kedive a kor legnépszerűbb zeneszerzőjétől egyiptomi tárgyú operát rendelt az Aidát, ami csak a megnyitó után egy évvel készült el, így mégsem szerepelt a megnyitó ünnepségein. Iszmáil Európa valamennyi uralkodóját meghívta az ünnepségre. A vendégek közül III. Napólon felesége, hónapokig szórakozott Egyiptomban a kedive számlájára, ami jelentősen megcsappantotta az államkincstárat.

A XX. Század elején jöttek létre Kairó híres múzeumai. Az 1858-ban még szerény anyaggal Bulaqban megalapított Egyiptomi Múzeum 1902-ben költözött a jelenlegi épületébe.

1903-ban nyílt az Iszlám Művészeti Múzeum.

1908-ban alapították a Kairói Egyetemet.

1910-ben épült Ó Kairóban a Kopt Múzeum.

A gyorsan fejlődő kertvárosok és az óváros, az európai és arab negyedek ellentéte kifejezte a hatalmas társadalmi különbségeket. Az első világháború után a1919 márciusában heves utcai  megmozdulásokat szervezett a függetlenségi mozgalom Kairóban, amit az angolok csak nehezen tudtak lecsendesíteni.

1952-ben hatalmas tömegmozdulás tört ki, felgyújtották, a British szállót, a Shepard’s hotelt, és a híres Groppi cég cukrászdáit, több külföldi intézményt leromboltak. Így a hazafias tiszti csoport megdöntötte Faruk király uralmát.

A forradalom után először az utak kerültek rendezésre, új utat építettek a Nílus partján, új hotelek épültek a Hilton, a Sheraton. A sűrűn lakott városrészekbe utcákat vágtak, sok meglévő utat teret modernizéltak.

Közben egyre tartott a falusi lakosság áramlása a fővárosba, ma körülbelül 18 millió lakosa van Kairónak, és 6 millióan laknak Gízában. Egészen pontosan megszámolni nem tudják. Nem azért mert olyan rossz az adminisztrációjuk, mert az angol mintát követik, hanem mert sokan nagyon szegények és otthon szülnek. Aki otthon szül nem biztos, hogy bejelenti a gyermekét, így rengetek kis anonimusz szaladgál Kairó utcáin.