Írásbeliség az ókori Egyiptomban

Egyiptom írása több, mint ezer éven át megfejthetetlen rejtély volt, csak a 19. században fejtette meg Champollion, aki nélkül az egyiptológia, mint tudományág nem is létezhetne. Amilyen fontos szerepet játszott írásuk abban, hogy a modern tudomány megismerje ezt a távoli civilizációt, éppolyan fontos szerepet játszott Egyiptom mindennapjaiban. Az egyiptomiak hite szerint a halhatatlanságot az bizonyította valaki számára, ha neve fennmaradt, s ezt nemcsak átvitt értelemben gondolták. Ez volt az oka annak, hogy a fáraótól a közemberig mindenki buzgón igyekezett megörökíteni nevét sírkamrájában és azon kívül is. Ennek azonban az ellenkezője is igaz volt: ha valakinek a nevét minden feliratról kivakarták, képmásait megsemmisítették, azzal lelkét megfosztották a túlvilági léttől. Emiatt rendelte el mostohaanyja, Hatsepszut fáraónő feliratainak kivakarását III. Thotmesz, és ugyanebből az okból tüntettette el az istenek neveit, képmásait, de még szent állataik ábrázolásait is az egyistenhitet bevezetni próbáló Ehnaton fáraó. Alig egy nemzedékkel később, mikor reformjai kudarcot vallottak, rá várt ugyanez a sors, és ha valahol mégis említeniük kellett, neve helyett „az ahet-atoni gonosztevő”-ként utaltak rá.

A hieroglifáknak gyakran mágikus jelentőséget tulajdonítottak, ami lehetett jó vagy gonosz erő; a skorpiót ábrázoló írásjelet például gyakran a farkán lévő méregtüske nélkül ábrázolták, hogy ne okozhasson bajt; ugyanígy Apóphiszt, Ré napisten ellenségét is igyekeztek ártalmatlanítani azzal, hogy a nevében szereplő kígyót ledöfve, átszúrva ábrázolták. Bár a legrégebbi általunk ismert írás Mezopotámiában alakult ki, Egyiptomban ezzel majdnem egy időben jelentek meg az írott emlékek, eleinte kőbe vésve, később már papiruszon is. Az írott dokumentumok létrejöttével szükségessé vált ezek tárolása, így jöttek létre az első könyvtárak, melyek létét biztosra vehetjük, bár ásatások leletanyaga még nem támasztja alá.

Egyiptom több ezer éves történelme folyamán az írásnak három különböző formája alakult ki. A hieroglif írás, melyet napjainkban mindenki azonosít az ókori egyiptomi írás fogalmával, csak az egyik ezek közül, mellette, vele egy időben használták a hieratikus írást, a későbbi korokban pedig fokozatosan teret nyert a démotikus is.

A hieroglif írás

A név, amelyen ezt az írásmódot ma ismerjük, görög szóösszetétel, melynek fordítása: szent véset. Maguk az egyiptomiak írásukat a medu netjeru, „az istenek szavai” névvel illették, ezzel is utalva a legendára, mely feltalálását Thot istennek tulajdonítja. A három írásmód közül ez a legkorábbi, kialakulásának pontos ideje a történelem homályába vész, de az i. e. 4. évezredből már maradtak fenn írott emlékek – ekkor uralkodtak Egyiptom első olyan királyai, akiknek neve fennmaradt, köztük az országegyesítő Narmer. A hieroglif írást Egyiptom egész történelme folyamán használták. Mivel rendkívül dekoratív, ezt alkalmazták olyan helyeken, ahol a külcsín is számított – a templomok és sírok falain, az obeliszkeken és sztéléken –, köznapi használatra azonban bonyolultága miatt kevésbé volt alkalmas.

A hieroglif írás a köztudatban élő elképzeléssel ellentétben nem képírás, hanem ideogrammákkal és determinatívumokkal teli szótag- és betűírás. Egyes hieroglifák – feltehetően a legkorábban kialakultak – valóban képi jelek (pl.: a város jelében jól kivehető egy egyszerű városalaprajz egymásba futó utakkal; a ház jele egy kunyhó alaprajza). Más jelek egy, két vagy akár három hangnak is megfelelnek.

A determinatívumok olyan jelek, amik a megegyező írásmódú, de különböző jelentésű szavakat segítenek megkülönböztetni, tehát ha pl. az írást, írott tekercset és írnokot egyaránt jelentő hieroglifa jelentésének pontosításához odaírták az „ember” determinatívumot, egyértelmű volt, hogy írnokról van szó. Ha a tekercs determinatívumát írták utána, írott papirusztekercset jelentett a hieroglifa.

A determinatívumok többségének önmagában nem volt jelentése; ugyanez az emberfigura a „város” hieroglifa után írva városlakót, az „isten” után írva papot, a „szántóföld” után írva parasztot jelentett.

Egyes jelek többféle funkciót is betölthettek, például a napot jelentő hieroglifa jelenthette a napistent és magát az égitestet is, de determinatívumként is előfordult, elsősorban a fénnyel, ragyogással, illetve idővel kapcsolatos szavakban.

A hieroglifákat jobbról balra és balról jobbra is írták, illetve olvasták. Az általános olvasási mód szerint a szöveg arról kezdődik, amerre a benne szereplő hieroglifák ember- és állatalakjai néznek, egyes helyeken azonban – főleg istenekről vagy királyokról szóló szövegekben – előfordul, hogy ugyanazon a feliraton belül jobbról balra és balról jobbra is írtak. Ez is mutatja, hogy sok helyen a hieroglifák dekorációként illetve vallási-rituális okokból történő használata miatt a külső megjelenés fontosabb volt a nyelvtani pontosságnál. Az is előfordult, hogy egy szón belül a jelek sorrendjét felcserélték, erre tiszteletből került sor: az isten nevének hieroglifája például mindig a szó elejére került. Ez a királyok uralkodói neveiben figyelhető meg leggyakrabban: III. Thotmesz koronázási nevét, a Men-kheper-Rét hieroglifákkal Ré-men-kheperként írták le, előrevéve a napisten Ré nevét. Ugyanez előfordult szóösszetételekben a „király” szóval is.

Az egyiptomi nyelv írásjeleit nem rendezték ábécésorrendbe, típus szerint azonban osztályozták őket: állat- és emberalakok, növényi formák, épületek, stb. Ezt több, papiruszon fennmaradt írásjel-lista bizonyítja, melyet valószínűleg az írnoktanulók képzésénél használtak.

A hieroglif írás, hasonlóan a többi ókori keleti íráshoz, ritkán jelölte a magánhangzókat, emiatt az óegyiptomi nyelv pontos kiejtése a mai napig nem ismert, de a kopt nyelv magánhangzóiból, illetve más ókori forrásokból (pl. akkád írásjelekkel írt levelek) lehet rá következtetni

A hieratikus írás

A hieroglif írásból kialakult ún. hieratikus írás szintén végigkísérte Egyiptom történelmét; első előfordulása a negyedik dinasztia idejére tehető (i. e. 2570–2450). Nevét a görög hieratikos szóból kapta, ami papi írást jelent, mivel az első Egyiptomba látogató görög történetírók a papoknál látták, a köznapi használatban már kezdte kiszorítani a démotikus. A hieratikus írást hivatali, adminisztrációs célokra használták. Leegyszerűsödött formái is mutatják, hogy míg a hieroglifákat elsősorban falakra, vésővel írták, addig a hieratikusat papiruszra, írónáddal. Napjaink gyorsírásához hasonlóan az írásjelek gyakran több jel összevonásából keletkeztek. A hieroglifákkal ellentétben a hieratikus írást csak jobbról balra lehetett írni és olvasni.

A démotikus írás

A démotikus írás (neve a görög demotikos, azaz „népi” szóból ered) Egyiptom történelme folyamán viszonylag későn, a huszonötödik dinasztia korában alakult ki (i. e. 8. sz.). A hieratikushoz hasonlóan kurzív kézírás volt, de lehetővé tette a még gyorsabb írást. Bár a huszonhatodik dinasztia korától a hivatalnokok a démotikus írást használták, a vallási és tudományos szövegek leírásánál nem szorította ki teljesen a hieratikust.

Ebben az időben a görög kultúra már hatással volt Egyiptomra, és a démotikus írás már erőteljes görög hatást mutat; az addig nem jelölt magánhangzók jelölésére is a görögből vettek át betűket.