Karthágó

Az Unesco a világörökség részévé nyilvánította.

A legenda szerint föníciaiak alapították kr.e. 814-ben. Az akkori központjuk a mai Libanonban lévő Türosz városa volt, és a virágkorát élő civilizáció Kart Khadast (föníciaiul: új város) létrehozásával valószínűleg észak afrika pozicióját kívánta megerősíteni.

Karthágó elhelyezkedése mind a tengeri kereskedelem szempontjából, mind stratégiailag ideálisnak tűnt: a város a tenger által 3 oldalról körülvett keskeny hegyfokon feküdt. A tunisztól északra fekvő Sebkhet el Ariana sóstava, ekkor még összeköttetésben állt a tengerrel. Az akkori útvonal hálózat központjában Karthágó a magáénak érezhette az irányítást a mediterrán régió és a kontinensről érkező kereskedelmi forgalom fölött. A 7.század során Tűroszt egyre vészesebben fenyegették az Asszírok így hamarosan Karthágó vette át a Föníciai világ vezető városának szerepét. (első pun háború: szicília fölött való ellenőrzés vissza állítása, 2-ik kísérlet a római birodalom megbuktatására – Hannibál  zömmel pun győzelemmel) A 3-ik pun háború végén romba döntött város – Róma irányítása Karthágó felett, numíbiai háború mint ürügy: a rómaiak felbérlik a numíbiai királyt, hogy provokálja a háborút a Karthágói birodalommal, ezt meg is teszik. Róma pedig nem járul hozzá, hogy Karthágó felvegye a harcot a numíbiaiakkal. Ennek ellenére Karthágó mégis numíbia ellen vonul, és ez jó ürügy Rómának, hogy micsoda engedetlen nép ez a Karthágói és ezért döntik romba úgymond büntetésből. – végzetes sorsát máig élő mítoszok övezik. Ádáz csaták után mintegy 50 ezer Karthágóit hurcoltak el a rómaiak rabszolgának, miközben az ostromlók ellen csupán ezernyi bátor harcos tartott ki a legvégsőkig. Parancsnokuk Hasdurbal megadta magát, felesége és gyermekei az öngyilkosságot választva máglyán tisztultak meg, a várost pedig földig rombolták és helyét jelképesen sóval hintették be.

Kr. E . 44-ben Julius Cesar újra alapította a várost, amely kr.e. 29-ben Afrika provincia fővárosa lett. Két évszázad múltán Karthágó 300 ezer lakosával 3 fórumával hatalmas fürdőivel és amfiteátrumával Róma és Alexandria után a birodalom 3-ik legnagyobb központjává vált. A római birodalom után rövidebb vandál és hosszabb bizánci uralom központja is Karthágó lett. Az arab hódítást követően a város ismét feledésbe merült. A régió vissza tért korábbi fő tevékenységéhez a mezőgazdasághoz, és a 16-ik század elején az utazó leo africanus Hasszan ibn Mohhamed el fezi őszibarack, gránátalma, olajbogyó és füge ültetvényekről számol be.

Didó a vándor

Karthágó Ie.814-ben alapítását a fejedelmi mediterrán városhoz illő ősi legenda övezi, amelyet buzgó görög és római szerzők tápláltak a megfelelő hatás kedvéért. A nemes föníciai eredetet hangsúlyozó föníciai eredetet hangsúlyozó történet alapja, félig meddig valóságos legismertebb változata Vergilius Eneasében szerepel, a mítosz Tíroszban a föníciaiak székhelyén veszi kezdetét, Pigmallion kirány uralkodása idején. Vergilius eposza szerint Pigmallion szemet vetett testvérének Elisa hercegnő férjének Szikheusz főpapnak a vagyonára. Pigmallion megölette Szikheuszt és Elisa előtt leplezve bűnösségét rá akarta tenni a kezét a zsákmányra. Szikheusz szelleme azonban elárulta Elisának a gyilkosságot, és menekülésre biztatta szerelmét és felfedte előtte kincseinek rejtek helyét. Elisa megfogadta a tanácsot, és ügyesen rávette Pigmalliont bocsásson rendelkezésére néhány hajót, mivel új palotába szeretne költözni a tengerparton, szabadulni igyekezvén férje emlékétől. Ezzel a trükkel sikerült anélkül felpakolnia összes ingóságát a gályákra, hogy felkeltette volna Pigmallion gyanúját, az utolsó pillanatban 80 nemes ember is csatlakozott hozzá. Köztük fivére Barca is. Először Ciprus szigetére menekültek, ahol a társaság 80 leányával és főpapjával egészült ki, majd vitorlát bontottak észak afrika felé. Elisa neve ekkor már Elisa Didó volt, azaz Didó királynő ami föníciai nyelven vándort jelent. Miután megérkeztek észak afrikába Elisa igyekezett földet szerezni a későbbi Karthágó városának megalapításában. Megegyezett a helybéliekkel, hogy csak annyi földet kaphat amennyit egy ökör bőrrel le lehet takarni. A ravasz Elisa bőrt vékony csíkokra vágta és körbe vette velük a későbbi Bürsza dombot. (jelentése irha bőr). A legenda befejező része igen szomorú, amikor a Trójából menekülő Enas vetődik itt partra….

A dombon egykor Esmun Isten temploma emelkedett, amit a Rómaiak leromboltak majd egy sík felszínt hoztak itt létre és oda kapitóliumot és fórumot építettek.

Tophet (Pun szentély) – Tophet, az áldozati hely héber elnevezése

Egy, ma már hátborzongató hagyomány szerint, a pun családok elsőszülött gyermekük feláldozásával igyekeztek az istenek jóindulatát elnyerni. Egy szentté avatott kövön, máglyán égették el az áldozati csecsemőket. Hamvaikat urnába gyűjtve a szentély mellett vagy a köztemetőben temették el, helyüket pedig fogadalmi feliratú sírkövekkel jelölték meg. Az áldozatot Baal-Hamman – a görög Kronosz istneség megfelelője – és Tanit istennő, a város védőszentjének kegyeibe ajánlották. A temetkezési hely fogytával a korábbi sírok fölé emeltek újabb töltést és újabb sorban folytatták az áldozati urnák elhantolását. Egy idő után a gyermekáldozatokat állatokkal helyettesítették. Amikor azonban a szirakrúzai Agathoklész ie. 310-307 között ostrom alá vette a várost; a punok az istenek haragvását gyanítva hamarjában 500 gyermeket áldoztak megmenekülésük, ill az istenek kiengesztelésére.

A sírkövek kezdetben kőlapok, melyek asztalszerűen veszik körbe az urnákat. Később a kőlapokat összecementezik és szarkofág szerűre alakítják. Formájuk egyiptomi és görög hatást tükröz, geometriai alakzatok 3szög végződéssel, vagy obeliszk formával. A köveken gyakran visszatérő motívum a napkorong, tetején a holddal, Baal Hammon és Tanit istenek szimbólumaként.

A feláldozott igazság

Az ókori görög és római propaganda írók nagy szerepet játszottak a gyermekeket áldozó föníciaiak barbár szokásairól szóló történetek terjesztésében. Könnyen lehet, hogy igazat beszéltek, de a jelenleg korántsem volt annyira általános, mint ahogy azt igyekeztek elhitetni az emberekkel. A rítusokat klasszikus ókori szerzők tanúsították, így pl. Plutarkhosz és Diodórosz, akik szerint a gyermekáldozat bevett gyakorlat volt Karthágóban. Állításukat a Tofet szentély maradványai látszólag alátámasztják, ám egyesek szerint csak a halva született vagy természetes okból elhúnyt gyermekeket áldozták fel az isteneknek. Annyi biztos, hogy a punokat szándékosan rossz színben tüntette fel a rivális hatalom. Gyermekrablással, gyermekkereskedelemmel, rituális áldozatok bemutatásával vádolva őket. Ha egy római valakit fidesz punikával – pun becsület  jellemzett, az egyet jelentett az illető szer fölött gyanús és megbízhatatlan személyiségével. Ezeket a tulajdonságokat pedig látványosan szembe állították a klasszikus európai civilizáció nemesi és efféle szörnyűségeitől mentes erkölcseivel. (vadállatok elé vetett áldozataikat nem vették ember számba)

Pun hadi kikötő – Port Punique a pun hadikikötő medencéje

Ennek a közepén egy kör alakú szigeten volt a pun admirális épülete. E körül a karthágóiak 220 fedett hajóállást építettek ki hadihajóik számára, amelyek mozgását az admiralitás tetejéről ellenőrizték. 325 méter átmérőjű volt a hadikikötő, ami mai szemmel szerény méretű, de akkoriban a fél világ rettegte hadiflottájukat.

Pun kereskedelmi kikötő

A hadikikötőt délre egy kis téglalap alakú, közvetlen összeköttetésben áll a tengerrel. Hossza 600, szélessége 325 méter volt. Ez szolgált a karthágói kereskedelmi flotta bázisául és rakodóhelyéül (a vendéghajóknak a kikötővel párhuzamos tengerpart mentén alakítottak ki rakodóhelyet) A kikötők védelmét egyszerűen oldották meg: éjszakára lánccal elzárták a tengerre nyíló bejáratot.

Byrsa domb

Reine Didon szálloda, múzeum, Szent Lajos katedrálisa melynek építését 1890-ben fejeztek be bizánci mór stílusban. Nem eredeti rendeltetésének megfelelően használják, hanem időszaki kiállításokat, koncerteket rendeznek benne.

A római Karthágó

Amfiteátrum, La Malga ciszternarendszer maradványai, Gargilius thermái, DAmus et Karita romja ókeresztény bazilika és hozzá tartozó építmények, római színház, római villák, schola ciszterna, bazilika 5 hajós templom kápolnával.

Antonius Fürdők

A közfürdő céljait szolgáló monumentális épületcsoportot Antonius császár engedélyével és idején isz. 145-ben kezdték építeni. Teljes pompájával Marcus Aurélius uralkodására 162-ben épült ki. Egykoron a Római birodalom 4-ik legnagyobb fürdőinek számítottak és a Zaguáni vízvezeték szolgáltatta számukra a vizet. Közel 300 méter volt a legnagyobb hosszúsága a tengerpart mentén és 100 m a legnagyobb szélessége. Legmagasabb pontja a frigidárium közel 30 méter volt, tehát egy mai 8 emeletes ház kényelmesen elfért volna benne. Az épületcsoport középső tengelyétől jobbra és balra tökéletesen szimetrikus volt. Elrendezésének jobb megértéséhez nem árt tudnunk, hogy a római világban a fürdőzésnek szinte szertartás szerű fokozatai voltak.

A fürdőző a ruhatár elhagyása után egy langyos levegőjű, enyhén fűtött helyiségben akklimatizálódott (tepidárium), onnan 8 szögletű mosakodó (destrictárium), majd egy száraz gőzkamra (laconicum) következett és csak ez után a meleg vizű medencék, amelyek a szintén 8 szögletű caldariumban voltak. Innen újabb pihenő a tepidariumban és következett a hidegvizes frigidarium a maga 4 medencéjével. Innen a szomszédos nyitott palaestrinumban, vagy gymnasiumban birkózással vagy más mozgással, játékkal frissülhetett a fürdőző. Közvetlen a tengerparton nyitott úszómedence is várta, vagy a teraszon lévő solariumban napfürdőzhetett. Ezeket a műveleteket szolgálta sok helyiség. A fürdő akkortájt a társadalmi élet egyik legfontosabb színtere, találkozóhelye volt.

A fürdőépület kiszolgálása (fűtés, gőztermelés, széntárolás, víz be és elvezetés stb) az első szintet jelentő alagsorban zajlott, míg a közönség a felette lévő emeleti helyiségeket látogathatta. Ami ma látható Karthágóban, az zömmel az alagsori építmény. Az ásatáskor feltárt maradványokból, korabeli leírásokból azonban tudjuk, hogy a fürdő márvánnyal, gránittal, hatalmas oszlopokkal és gazdagon díszített oszlopfőkkel, a korabeli uralkodók és istenségek szobraival gazdagon, ha nem is fényűzően volt díszítve. Az alagsor tartópillérei között járva pedig ma is képet a kaphatunk a fejlett és masszív építési technikáról, mellyel mindezt létrehozták. A helyszínen márványba vésett vázlat nyújt képet a korabeli grandiózus épületről.

A középen fekvő 22-42 méteres hidegvizes medence tetejét 8 kolosszális oszlop tartotta. A maradványok mérete félelmetes, pedig ezek csak az alapok. A magányosan álló 15 méter magas oszlop érzékelteti az épület egykori magasságát és a hatalmas márvány feliratok ízelítőt adnak a díszítéséről. 439-ben a fürdőket a vandálok máshoz nemigen konyítva elpusztították és később a köveket az arabok újra felhasználták Tunisz építéséhez.